A csendes elvonulásról

Itt olvashatsz a rövidebb és hosszabb elvonulás részleteiről

A meditációs elvonulás életünk szent időszaka, ahol az életünk, sőt a létünk legmélyebb kérdéseivel foglalkozunk, méghozzá sajátélményszerűen, amely átalakítja a lényünket. A tudat megtisztulása, a valóságra való mély ráébredés és a belső tiszta természetünk megjelenése nem lehetséges a hétköznapi életvitelünk közepette. Ősidők óta ezért az emberek átmeneti időszakra kikapcsolódnak a hétköznapi életükből és intenzív gyakorlásba kezdenek. Ezt erősíti a csoportos elvonulás, ahol jóval erősebb terek jelennek meg, mint ha az ember egyedül próbálkozik. A tanító pedig előttünk jár, rendkívül sokat meditált és sok tapasztalta, valamint energetikai tere van. Átment azokon a szakaszokon és szenvedéseken, amelyen a kezdő átmegy. 

Ezek az elvonulások 30-20 vagy 10-napos meditációs gyakorlások a théraváda hagyomány szerint. Ez egy intenzív buddhista csendes meditációs gyakorlást jelent az eredeti hagyománynak megfelelően. Naponta körülbelül 10-12 óra befele tekintés, teljes csendben.

A buddhista hagyományban a tanítót nem tekintjük gurunak, nem övezi a megváltást ígérő mágikus várakozás. A tanítás lényege az, hogy ha kapunk is löketet és útmutatót a tanítótól, saját magunknak kell kidolgoznunk elménk megtisztítását és a felébredést. Az elvonulásunk szabályai megfelelnek a hagyományoknak, semmit nem tettünk hozzá és nem vettünk el. A buddhista kolostorok szabályai szerint élünk, és annak a tisztaságát őrizzük. 

A jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező elfogadja ezen szabályokat (lásd alább) és azokat teljesen és tisztán betartsa. Ezek átlépése ugyanis olyan önző aktus, amely nem csak a saját meditációnkat omlasztja össze, hanem a többiekét is jelentősen megzavarhatja. Minden alább felsorolt szabályt 2500 éve ugyanígy gyakorolnak és betartanak az élő átadási vonalon működő meditációs hagyományban Buddha óta. Egyetlen szabály sincs az elvonulás alatt, amit a tanító, vagy a kurzus szervezője hozott volna öncélúan.

A következő fogadalmakat kell az elvonulás időtartamára letenni és betartani:
Erkölcsi viselkedés:
1. Nem ölök.
2. Nem lopok.
3. Nem hazudok.
4. Mellőzöm a szexuális viselkedést.*
5. Nem fogyasztok semmilyen tudatmódosító szert.*
6. Nem eszem déli 12 óra után.*
7. Tartózkodás érzékszervi élvezettől és testi díszítéstől.*
8. Tartózkodás magas, luxus ágy használatától*.

Magyarázat a *-al jelöltekhez:
4. A kurzus alatt nem lehet másokkal szexuális kapcsolatot létesíteni és önkielégítést végezni.
5. Drogok használata (marihuána, stb.), alkohol fogyasztása és a dohányzás nem megengedett az elvonulás alatt
6. Naponta kétszer eszünk vegetáriánus ételt: reggel és ebédre. Az ebédnek déli 12-ig be kell fejeződnie, utána délután és este nincs evés másnap reggelig. 
7. Az érzékszervi élvezetek a zenehallgatást, táncolást (a mai korban a film nézést), stb. jelentik. A testi díszítés azt jelenti, hogy nem használunk sminket, make-up-ot, valamint parfümöket. A parfümök különösen zavaróak, mert a meditáció során kiélesednek és kitisztulnak az érzékek, és a közös terekben szúróan zavaró élmény a parfümök, dezodorok és samponok illata. A parfümökre kifejezett tilalom van, a szappanok, dezodorok, samponok esetén pedig javasoljuk az illatmentes termékek beszerzését az elvonulás előtt.
8. Az elvonulóhelyen egyszerű, de "normális" ágyak vannak. A szabály az extra kényelmi fokozatú ágyak mellőzésére vonatkozik, nem jelent önsanyargatást.

Nemes csend:

Az elvonulás alatti csend neve: "nemes csend" (noble silence). Ez azt jelenti, hogy nem beszélünk és teljes csendet tartunk, azaz nem szabad beszélni a meditáló társakkal vagy a személyzettel (szakács, és más esetleges dolgozók). Ennek az oka a pozitív oldalon az, hogy a csend megnemesít, megnyitja az érzékelést, sok kapcsolati sémát rögtön kikapcsol és teret ad a szív előjövetelére, a belső folyamatok átforrására. A negatív oldalon: a legkisebb beszéd is oly mértékben zavarja meg a meditáció fokozatosan felépülő mélységét és tisztaságát, hogy aki megszólalt, vagy akihez szóltak, annak gyakran órákba, vagy akár 1-2 napba telhet visszatérni oda, ahol előtte volt. A nemes csend annyira fontos alapja az elvonulásnak, hogy aki megszegi ezt a szabályt, azt hazaküldhetik. A tanítóval lehet beszélni a megadott időpontokban (a belső állapotokkal, átélésekkel és a meditációval kapcsolatos kérdések), illetve az elvonulás menedzserével (logisztikai, szervezési kérdések). Noha a kezdő gyakorlóknak furcsa lehet a kurzus megkezdése előtt, igazából áldásnak szokták megélni a résztvevők, hogy végre csend van. Aki önmaga akar lenni, annak csendben kell lenni.

Az utolsó nap a tanító feloldja a nemes csendet és ismét lehetséges a beszéd, visszaszokva a hétköznapi életbe, és előkészítve a hazamenést. Az érkezéskor még szabad beszélni, szerető figyelemmel ismerkedni az elvonuló társakkal. A regisztráció, szállás elfoglalása, információk szabályok bemutatása, önkéntes munka felvétele során. A nemes csend az 1. nap reggelén kezdődik az első közös gyakorlás során. 

A külsődleges mentális tevékenységek abbahagyása

A mobiltelefonokat, laptopot, olvasnivalót otthon kell hagyni, ugyanis ezek intenzív külső mentális tevékenységeket jelentenek és meggátolják a meditáció kiépülését. Ha mégis elhozta a személy, akkor a regisztrációnál kötelezően le kell adni, a kurzus végén visszakapja a résztvevő.  A teljes mentális tevékenységet (elme, kép, gondolatok, érzelmek) meghaladni jöttünk ide, amelyre az életben esélyünk sincs, mert nem telik el úgy nap, hogy ne hajtanánk a mentális folyamatot beszéddel, írással, olvasással, kommunikációval. Megtanuljuk a legmélyebb szenvedéseinket és a legizgalmasabb rájövéseinket átfigyelni, átülni, elengedni.

Elvonulás: nincs kapcsolat a külvilággal

A külvilággal nem lehet kapcsolatot tartani, azaz telefonálni, chatelni, emailezni, vagy látogatókat fogadni. Az elvonulás menedzsere tartja a külvilággal a kapcsolatot szükség esetén, a családnak meg lehet adni az elvonulás-menedzser számát, így a család el tudja érni a személyt CSAK sürgősség esetén.

A napirend betartása

A jelentkező elfogadja, hogy a napirendet betartja, a kötelező közös programrészeken részt vesz és a tanító utasításait követi.

Végig maradás

A jelentkező elfogadja, hogy az elvonulás kezdés napján érkezik, végig marad az elvonuláson és nem megy közben haza. Csak akkor mehet el, ha a tanítótól külön engedélyt kap erre.

A hely területén belül maradás

A jelentkező az elvonulás idejét a tanító által kijelölt területén tartja, azt nem hagyhatja el.

A fizikai érintkezés felfüggesztése

A kurzus alatt kerüljük a fizikai érintkezést (kézfogást, ölelést, stb.). A tanító irányában kerüljük a fizikai érintkezést a kurzus előtt és után is.

Az elvonulás napirendje

Ez egy hozzávetőleges napirend. A napirendet az adott elvonuláson a tanító aktualizálhatja, az aktuális napirend mindig az adott elvonuláson van kifüggesztve. 

05:30 - 06:00 Ébresztő

06:00 - 06:40 Csoportos meditáció (kötelező)
06:40 - 07:00  Szútra (ajánlott)
07:00 - 07:30 Reggeli
08:00 - 09:00 Csoportos interjú
09:00 - 11:00 Egyéni gyakorlás (személyes interjúk)
11:30 - 13:00 Pihenés/egyéni gyakorlás
11:00 - 11:30 Ebéd
13:00 - 14:00 Csoportos meditáció (kötelező)
14:00 - 16:00 Egyéni gyakorlás (személyes interjúk)
16:00 - 17:00 Csoportos meditáció (ajánlott)
17:00 - 19:00 Egyéni gyakorlás (személyes interjúk)
19:00 - 20:00 Csoportos meditáció (ajánlott)
20:00 - 21:00 Kérdések-válaszok 
22:00 Lámpaoltás (kötelező)

Anuttara tanítása: személyes és csoportos interjúk, esti kérdések és válaszok (Q&A), metta lista

Az egyéni és csoportos interjúk során a gyakorlóknak lehetősége van megbeszélni a felmerülő kérdéseket a tanítóval. Anuttara mindenkit egyénileg tanít, segít kiválasztani, támogatni, mélyíteni a leginkább testhez álló meditációs technikát. Természetesen hozhatod az eddigi meditációs gyakorlásod. Egyéni interjúra minden 2. napon van lehetőség, 15 percben. Naponta, a reggeli órákban tartunk egy 1 órás csoportos interjút is, ahol a saját gyakorlással kapcsolatos kérdéseket lehet feltenni a tanítónak. A csoportos interjúk nyitottak mindenki számára, kérdés nélkül is részt lehet venni rajta.

Lehetőség van írásban is kérdezni, amit a tanító az esti kérdések-válaszok órában válaszol meg. Illetve van egy lista, ahova felírjuk azoknak a nevét, akik számára mettát - jókívánságokat - és muditát - örömben való osztozást - küldünk a nap végén.